top of page

MadiHun Insta

  • Szerző képe: grembimadihun
    grembimadihun
  • 2018. febr. 27.
  • 2 perc olvasás

Nem vagyok fotográfus, és mivel az írásra szeretnék összpontosítani, jó eséllyel nem is leszek. Szeretek azonban nyitott szemmel járni, bújni a természetbe, vagy csodálni apró részleteket az építészetben. Szeretek fotózgatni, és jól esik a sok támogató voks ismerőstől és idegentől (jelentős többség) egyaránt.

Szeretem mások képeit csodálni, különösen, ha madarak, csodálatos hegyek, óceánok, szigetek szépségeit ábrázolja. Általában nem rajongok a portrékért, emberábrázolásért, illetve a hétköznapi magánélet publikálásáért, ám vannak annyira jól sikerült pillanatok, hogy olykor ilyesmit is lájkolok.

Mivel rengeteg értékes Insta-oldalt találtam már, jellemzően többet követek, mint ahányan engem tartottak méltónak erre. De téves elképzelés, hogy követésért viszont-követek. Az általam kedvelt oldalakban látok fantáziát, ha kezdő, és szeretném bátorítani, vagy teljességgel az érdeklődésem középpontjában áll. Ritkán nagyon profi fényképészeket is követek, de náluk inkább "csak" gyönyörködő látogatásokat teszek.

Ellenzem a szerzői jogok megsértését, a mások által készített képek ellopását, hogy aztán sajátként kitegyem más szociál-média felületen, vagy hogy majd verset, elbeszélést írjak hozzá. Immáron számtalan helyen lehet szabad forráskódú képeket felfedezni (lásd creative common fül), amiknek gyűjtőhelyén az alkotók kifejezetten lemondanak a szerzői jogukról vagy annak egy részéről, hogy a tehetségüket bemutathassák, nevük, munkásságuk ismertséghez férkőzzön, s később (vagy más művel) jövedelemhez jussanak. A Creative Common license jelölendő, ha az adott weboldalhoz nem jár automatikusan.

Hasonlóképp ellenzem, hogy a képeimet más jogtalanul felhasználja.

Azért kezdtem fotózgatni, hogy legyenek saját képi alkotásaim a saját ötleteimhez. (Ezért szeretnék megtanulni rajzolni is.) Közben a CC license oldalak úgy megszaporodtak, hogy már igen jó minőségű fotóhoz is ingyenesen, vagy regisztráció fejében hozzá lehet jutni szabad felhasználással. Ezért immáron feleslegessé is vált a védett tartalmak elcsenése.

Ha a kedves látogatóm mindezekkel egyetért, köszönöm a kedveléseket akár az Instagram, akár a G+ oldalamon korábban közzétett és ezután felkerülő fotóimhoz.

-grembi-

Vajdahunyad vára, Budapest, Városliget by Grembi MadiHun

 
 
 

Commentaires


Featured Posts
Recent Posts
Search By Tags
Follow Me
  • Facebook Classic
  • Google Classic
  • Blogger Social Icon

FOLLOW ME

  • Instagram Social Icon
  • Facebook Classic
  • Google+ Social Icon
  • Blogger Social Icon

Copyright © 2013-18 Grembi MadiHun

bottom of page